Purgel Zoltán honlapja
purgel.hu

Kiadványszerkesztés

Három évtized tapasztalatával vállalom újság, magazin, könyv, prospektus, szórólap, naptár tördelését a tipográfia alapszabályainak betartásával és a nyomda kéréseinek figyelembevételével.

Munkámat precízen végzem, a határidők betartásával, a nyomdának hibamentes prepress PDF fájlt adok át.

Én 1994-ben tanultam a „tördelő-fényszedő szakmát”, ezekben az években kezdtek elterjedni az asztali számítógépek és a kiadványszerkesztő szoftverek. 1995-től, mint egyéni vállalkozó dolgozom ezen a területen, a kezdetekben a Quark XPress, az Aldus Pagemaker, a CorelDraw és a Ventura programok használatát tanultam meg, s ezekkel több száz kiadvány tördelését, kiadványszerkesztését végeztem el. Az eddigi legnagyobb és legemlékezetesebb feladatom a Tuti Tipp hirdetési újság tördelése volt, 1995-től 2001-ig 136 lapszámot készítettem el. Volt, amikor községek, városok térképét rajzoltam meg vektorgrafikusan – ez a feladat például Hódmezővásárhely esetében több hétig tartott.

Ma már a legszívesebben az Adobe programcsalád szoftvereivel dolgozom, pl. InDesign, Photoshop, stb. Nagyon szeretek rendszeresen megjelenő újságokat, magazinokat tördelni – szeretnék a jövőben ilyen feladatokat elvállalni.

Sok évszázada már, hogy Gutenberg forradalmasította a könyvnyomtatást, a könyveket, újságokat és egyéb nyomtatott termékeket gyártó „mesterek” azóta is arra törekednek, hogy kiadványaik ne csak tartalmasak, hanem szemet gyönyörködtetők is legyenek.

Referenciák

Néhány referencia 1995-től 2024-ig, véletlen sorrendben.

Fejéstechnikai és tőgyegészségügyi ismeretek c. oktató füzet 2000.
Fejéstechnikai és tőgyegészségügyi ismeretek c. oktató füzet 2000.
Dobbantó Néptáncegyüttes prospektusa 2000.
Dobbantó Néptáncegyüttes prospektusa 2000.
Kártyanaptárak 2008-2012.
Kártyanaptárak 2008-2012.
Szarvasmarha trágya kezelés és hasznosítás című oktató füzet 1999.
Szarvasmarha trágya kezelés és hasznosítás című oktató füzet 1999.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2012.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2012.
Csongrád – Hódmezővásárhely – Szegvár – Szentes hajtogatott térkép 2008. – 1. oldal
Csongrád – Hódmezővásárhely – Szegvár – Szentes hajtogatott térkép 2008. – 1. oldal
Kiskunfélegyháza falinaptár 2001.
Kiskunfélegyháza falinaptár 2001.
Zsebnaptár 2001.
Zsebnaptár 2001.
Szegvár hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Szegvár hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Hódmezővásárhely falinaptár 1999.
Hódmezővásárhely falinaptár 1999.
Szentes falinaptár 2005.
Szentes falinaptár 2005.
Szentes térkép 2016. – 2. oldal
Szentes térkép 2016. – 2. oldal
Pillangó Magazin 2019.
Pillangó Magazin 2019.
Ballagási meghívók 2008.
Ballagási meghívók 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2014.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2014.
Szabad Percek újság 2001.
Szabad Percek újság 2001.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2011.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2011.
Szentes-Csongrád zsebtérkép 2010.
Szentes-Csongrád zsebtérkép 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali falinaptára 2013.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali falinaptára 2013.
Pillangó magazin 2010.
Pillangó magazin 2010.
Pillangó Magazin 2018.
Pillangó Magazin 2018.
Zirc hajtogatott térkép 2007. – 1. oldal
Zirc hajtogatott térkép 2007. – 1. oldal
Szentes térkép 2016. – 1 oldal
Szentes térkép 2016. – 1 oldal
Logisztikai Trendek Magazin 2017. december
Logisztikai Trendek Magazin 2017. december
Csongrád – Hódmezővásárhely – Szegvár – Szentes hajtogatott térkép 2008. – 2. oldal
Csongrád – Hódmezővásárhely – Szegvár – Szentes hajtogatott térkép 2008. – 2. oldal
Pillangó magazin 2010.
Pillangó magazin 2010.
Cserkeszőlő falinaptár 2001.
Cserkeszőlő falinaptár 2001.
Szentes falinaptár 2000.
Szentes falinaptár 2000.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali naptár 2015.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali naptár 2015.
Castellum Étterem étlapja – 2018.
Castellum Étterem étlapja – 2018.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2015.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2015.
Szentes – Szegvár térkép 2019. – 1. oldal
Szentes – Szegvár térkép 2019. – 1. oldal
Hétköznapok fotópályázat falinaptára 2005.
Hétköznapok fotópályázat falinaptára 2005.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2005.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2005.
Csongrád falinaptár 2000.
Csongrád falinaptár 2000.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2008.
Szentes hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Szentes hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Szegvár képeslap 2006.
Szegvár képeslap 2006.
Szentes falinaptár 2008.
Szentes falinaptár 2008.
Szentes térkép 2016. – 2. oldal
Szentes térkép 2016. – 2. oldal
Csongrád megye falitérkép 2004.
Csongrád megye falitérkép 2004.
Szentes falinaptár 2006.
Szentes falinaptár 2006.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2014.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2014.
Sikert Szentes Bt. irattartó mappa 2003.
Sikert Szentes Bt. irattartó mappa 2003.
Funkcionális csülökkörmözés gyakorlati oktató füzet 1999.
Funkcionális csülökkörmözés gyakorlati oktató füzet 1999.
Szentes térkép 2016. – 1. oldal
Szentes térkép 2016. – 1. oldal
Szegvár falinaptár 2021.
Szegvár falinaptár 2021.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2010.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2009.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2009.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2009.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2009.
Pillangó Magazin 2022.
Pillangó Magazin 2022.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2004.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2004.
Szentes – Csongrád falitérkép 2005.
Szentes – Csongrád falitérkép 2005.
Csongrád megye falitérkép 2002.
Csongrád megye falitérkép 2002.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet üdvözlőlapja 2009.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet üdvözlőlapja 2009.
Kártyanaptárak 2004-2005.
Kártyanaptárak 2004-2005.
Pillangó magazin 2012.
Pillangó magazin 2012.
Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó – Szentes hajtogatott térkép 2006. – 2. oldal
Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó – Szentes hajtogatott térkép 2006. – 2. oldal
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet órarend 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet órarend 2010.
Szentes falinaptár 2001.
Szentes falinaptár 2001.
Szentes falinaptár 2011.
Szentes falinaptár 2011.
Legfontosabb kérdések és válaszok a lupuszról című kiadvány 2010.
Legfontosabb kérdések és válaszok a lupuszról című kiadvány 2010.
Vállalkozók falinaptára 1998.
Vállalkozók falinaptára 1998.
Castellum Étterem és Panzió szórólapja 2009.
Castellum Étterem és Panzió szórólapja 2009.
Pillangó magazin 2011.
Pillangó magazin 2011.
Pillangó magazin 2014.
Pillangó magazin 2014.
Hódmezővásárhely – Makó falinaptár 2006.
Hódmezővásárhely – Makó falinaptár 2006.
Tuti Tipp reklámújság falinaptár 1999.
Tuti Tipp reklámújság falinaptár 1999.
Hétköznapok fotópályázat katalógusa 2004.
Hétköznapok fotópályázat katalógusa 2004.
Castellum Étterem és Panzió szórólapja 2003.
Castellum Étterem és Panzió szórólapja 2003.
Szegvár térkép 1997. – 1. oldal
Szegvár térkép 1997. – 1. oldal
Kártyanaptárak 2012-2014.
Kártyanaptárak 2012-2014.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2006.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2006.
Szentes falinaptár 2004.
Szentes falinaptár 2004.
Kiskunmajsa hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Kiskunmajsa hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlapja 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlapja 2008.
Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó – Szentes hajtogatott térkép 2006. – 1. oldal
Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó – Szentes hajtogatott térkép 2006. – 1. oldal
Logisztikai Trendek Magazin 2018. május
Logisztikai Trendek Magazin 2018. május
Szentes – Szegvár térkép 2019. – 2. oldal
Szentes – Szegvár térkép 2019. – 2. oldal
Szentes-Csongrád zsebtérkép 2010.
Szentes-Csongrád zsebtérkép 2010.
Szegvár információs kiadvány 2001.
Szegvár információs kiadvány 2001.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2013.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2013.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2006.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2006.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2013.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2013.
Szentes – Csongrád falinaptár 2012.
Szentes – Csongrád falinaptár 2012.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2007.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2007.
Szentes hajtogatott térkép 2007. – 1. oldal
Szentes hajtogatott térkép 2007. – 1. oldal
Hódmezővásárhely műholdas falitérkép 2011.
Hódmezővásárhely műholdas falitérkép 2011.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2007.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2007.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2008.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2008.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2008.
Kistelek – Balástya falinaptár 2001.
Kistelek – Balástya falinaptár 2001.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlap 2011.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlap 2011.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2010.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2010.
Kiskunmajsa hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Kiskunmajsa hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Szentes hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Szentes hajtogatott térkép 2003. – 1. oldal
Zirc hajtogatott térkép 2007. – 2. oldal
Zirc hajtogatott térkép 2007. – 2. oldal
Pillangó magazin 2008.
Pillangó magazin 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlap 2012.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ünnepi üdvözlőlap 2012.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali naptár 2014.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet asztali naptár 2014.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2009.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2009.
HiSpec szórólap 2005.
HiSpec szórólap 2005.
Magyarország falitérkép-falinaptár 2007.
Magyarország falitérkép-falinaptár 2007.
SzentesPress 2012.
SzentesPress 2012.
Szentes falinaptár 2010.
Szentes falinaptár 2010.
Kártyanaptárak 2004-2007.
Kártyanaptárak 2004-2007.
HiSpec szórólap 2005.
HiSpec szórólap 2005.
Kunszentmárton falinaptár 2000.
Kunszentmárton falinaptár 2000.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2004.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2004.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2009.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2009.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet üdvözlőlap 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet üdvözlőlap 2010.
Szentes falinaptár 1999.
Szentes falinaptár 1999.
Kunszentmárton falinaptár 2001.
Kunszentmárton falinaptár 2001.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2003.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2003.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2005.
Forray Máté Általános Iskola falinaptára 2005.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szórólapjai 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2012.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet falinaptára 2012.
Szentes falinaptár – falitérkép 2012. – 2. oldal
Szentes falinaptár – falitérkép 2012. – 2. oldal
Magyar Lupus Egyesület szórólap 2013.
Magyar Lupus Egyesület szórólap 2013.
Szegvár falinaptár 2020.
Szegvár falinaptár 2020.
Pillangó Magazin 2020.
Pillangó Magazin 2020.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2008.
Kunszentmárton – Cserkeszőlő falinaptár 2008.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet reklámtáska 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet reklámtáska 2010.
Szegvár falitérkép 2003.
Szegvár falitérkép 2003.
Sárbogárd falinaptár 2002.
Sárbogárd falinaptár 2002.
Kártyanaptárak 2008-2015.
Kártyanaptárak 2008-2015.
Magyar Lupus Egyesület szórólapja 2008.
Magyar Lupus Egyesület szórólapja 2008.
Szegvár kiadvány 2005.
Szegvár kiadvány 2005.
Szentes falinaptár 2013.
Szentes falinaptár 2013.
Öt évtizeden át című könyv 2007.
Öt évtizeden át című könyv 2007.
Szegvár, Szentes, Mindszent falinaptár 1997.
Szegvár, Szentes, Mindszent falinaptár 1997.
Magyar Lupus Egyesület szórólapja 2010.
Magyar Lupus Egyesület szórólapja 2010.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2015.
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet lapozható falinaptára 2015.
Kártyanaptárak 2005-2009.
Kártyanaptárak 2005-2009.
Szentes műholdas falitérkép 2009.
Szentes műholdas falitérkép 2009.
Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat falinaptára 2015.
Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat falinaptára 2015.
Pillangó Magazin 2021.
Pillangó Magazin 2021.
Szentes falinaptár 2003.
Szentes falinaptár 2003.
Szentes hajtogatott térkép 2007. – 2. oldal
Szentes hajtogatott térkép 2007. – 2. oldal
Szegvár hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Szegvár hajtogatott térkép 2003. – 2. oldal
Hódmezővásárhely falinaptár 2001.
Hódmezővásárhely falinaptár 2001.
Szegvár falinaptár 2022.
Szegvár falinaptár 2022.
Bács-Kiskun megye falitérkép 2002.
Bács-Kiskun megye falitérkép 2002.
Szegvári képek – 100 szegvári fotó c. könyv 2022.
Szegvári képek – 100 szegvári fotó c. könyv 2022.
Szentes – Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó falinaptár 2002.
Szentes – Csongrád – Hódmezővásárhely – Makó falinaptár 2002.

A Tuti Tipp reklámújságok évfolyamai a következő linkekre kattintva tekinthetők meg: 2000. | 1999. | 1998. | 1997. | 1996. | 1995.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató