Ebben a (tan)évben egy (tavaly három) nyolcadik osztály ballagott a szegvári Forray Máté Általános Iskolában.
Ballagó nyolcadikosok:
– Ágoston Kristóf
– Ágoston Marcell
– Asztalos Tímea
– Bencze István
– Bézy Norbert
– Bozó Vivien
– Gábor János
– Gila Péter
– Hegyi Krisztina
– Horváth Nikolett
– Korom Tibor
– Kun Henrietta
– Lakatos Alexandra
– Lekrinczki Izabella
– Lengyel Laura
– Mészáros Norbert
– Németh Roland
– Őze Bence
– Piti János
– Puskás Máté
– Romhányi Krisztián
– Rúzs-Molnár Dániel
– Sinka Alex
– Süli István
– Szőke Bernadett
– Tóth Ivett
– Tóth Krisztina
– Török Renáta
– Vajda Zalán
– Vígh Noémi
Aranydiploma átadás
Tóth Lászlóné igazgató: „Ballagási ünnepségünk első részében megtisztelő feladatunknak teszünk eleget. Aranydiplomát adunk át három nyugdíjas kollégánknak. Engedjék meg nekem, hogy ez alkalomból megkülönböztetett, mély tisztelettel és szeretettel köszöntsem őket valamennyiünk nevében. Köszöntöm: Kovács Józsefné és Szentkúti Imréné tanító néniket, és Nagy Imre tanár urat.
E jeles alkalomhoz, nyugdíjas kollégáink munkásságának jellemzéséhez Gyergyai Albert gyönyörűen megfogalmazott gondolatai mindent elárulnak:
– A tanári pálya minden más pályánál tágasabb, határtalanabb, s mint a Nílus termékeny vize, túlárad saját partjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztétikus lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti- bár ez sem kevés – hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó s eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és tapasztalás közé.”
A hetedikesek búcsúztatója
Kedves ballagók! Eljött hát a nagy nap, a búcsúzás napja. Ez az a nap, amikor utoljára vonultok végig így együtt az iskola folyosóján, termein, s búcsúztok attól a helytől, amihez eddigi életetek leghosszabb időszaka kötött.
Belegondoltatok-e már abba, hogy soha, egyetlen tanintézményben sem fogtok ennyi időt eltölteni diákként, mint itt, a Forray Máté Általános Iskolában? Nyolc év bizony nem kevés idő. Rengeteg élmény köt össze benneteket, jók, és kevésbé jók is. Azért remélem, hogy a kellemes emlékekből van több. Sohase felejtsétek el az itt szövődött barátságokat, a nagy nevetéseket, az osztálykirándulásokat, osztály bulikat, a kihívásokat, amelyeknek csak úgy tudtatok megfelelni, hogy összefogtatok, s mindenkinek ki kellett vennie a részét a munkából. Emlékezzetek a suli-bulikra, az akadály-, a sport- és tanulmányi versenyekre, a gyereknapi gálákra, az ünnepekre, melyekre együtt készültetek, ill. együtt éltük át azokat. Emlékeznetek kell azonban a kevésbé jó dolgokra is, hiszen hibáiból az okos ember mindig tanul! Ne kövessétek el ugyanazokat a baklövéseket, amelyeket itt elkövettetek, okuljatok belőlük, azok is hasznos tapasztalatokat jelentenek ahhoz, hogy jobbá válhassatok.
Kedves ballagók!
Kicsit irigykedve állok itt előttetek, mert bár búcsúznotok kell most egymástól és kedves tanáraitoktól, de mégis egy új fejezet kezdődik el immár számotokra. Az új egyben izgalmas is. Mindannyian felvételt nyertetek egy általatok választott iskolába. Mindenki elindul ezzel a maga útján, ahányan vagytok, szinte annyi felé. Egy biztos: az út senki számára sem lesz könnyű. Aki azonban biztos alapokkal megy el innen, annak nincs mitől tartania. Kamatoztassátok az új helyen az itt megszerzett tudást, s bővítsétek ismereteiket erőtökhöz mérten! Ehhez kívánok nektek sok sikert és kitartást!
Reméljük, hogy időnként visszalátogattok hozzánk, s beszámoltok sikereitekről, s arról, hogy milyen jól döntöttetek, amikor azt az iskolát választottátok, és hogy jól érzitek ott magatokat. Reméljük, nekünk is hasznos tanácsokkal tudtok majd szolgálni, és hogy segítségünkre lesztek, amikor majd a mi pályaválasztásunkra kerül a sor. Visszavárunk benneteket!
Végül, engedjétek meg, hogy magam és társaim nevében egy Arany János- idézettel búcsúzzam tőletek:
Nemes önbizalom, de ne az önhittség
Rugói lelkedet nagy célra feszítsék,
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Ágoston Kristóf: Képzeletbeli napló
1999. augusztus 31.
Anyukám azt mondta, hogy ma lesz az évnyitó, és hogy menjek be öltözni. Én nem tudtam, hogy mi az az évnyitó, de tudtam, hogy valami iskolával kapcsolatos dolog… Anyukám rám adta az óvodai ballagó ruhámat, s mivel zuhogott az eső, beültünk a Trabiba, s elhajtottunk az iskolába. Ott kiderült, hogy nem abba az épületbe fogunk járni, szóval, teljesen összezavarodtam, hogy akkor hova? Minden esetre jó volt találkozni Pistikével, Robival, ők is csak vigyorogtak, s alig akarták elengedni az anyukájuk kezét. Mindenki állt, csak mi ültünk padokon, a míg egy néni hosszú ideig beszélt egy mikrofonba, mi elmeséltük egymásnak, hogy mit csináltunk a nyáron. Közben azért rá-rápillantottunk a tanító nénire, – de hisz ő a Bianka anyukája! Á, nem lesz itt semmi baj!
1999. szeptember 1.
Mivel én bátor nagyfiú vagyok, egyáltalán nem féltem az iskolától. Anyukám is mindig azt mondta, hogy jobb lesz, mint az ovi. Igaza lett. Nagyon jó volt! A tanító néni mindent megmutatott, megpróbált megtanítani minket sorakozni. Nem sikerült neki. Kicsit csalódottan jöttem haza, mert nem tanított meg olvasni. Sőt! Semmire sem tanított meg. Anya azt mondta, csak várjak türelemmel, fogunk mi tanulni is.
2000. január 18.
Ma nagy ünnepség volt. Átmentünk a Kultúrházba, ahol egy kicsit beszélt egy néni, ja, az igazgató néni, s kiosztottak mindannyiunknak 2-2 könyvet. Azt mondták, hogy az Orbán Viktor küldte. Az ő nevét minden nap hallom a TV-ben, nem tudom, hogy ki az, de az biztos, hogy kedves bácsi, amiért vett nekünk a saját pénzén ilyen könyvet. Igaz, a könyv elég unalmas, egy kép sincs benne, de anyukám azt mondta, hogy eltesszük emlékbe.
2000. június 16.
Ma volt az évzáró. Megint szépen fel kellett öltözni, az igazgató néni megint beszédet mondott, s nem volt szabad beszélni, amikor szólt a zene. Jó az iskola, de még jobb a szünet. Én holnaptól úszni járok. A bizonyítványomba nem is írt a tanító néni semmi osztályzatot, mégis megdicsértek anyáék, és még fagyizni is elmentünk az ünnep után. Ja, és kaptunk könyvet is, szinte mindenki.
2001. április 5.
Hát, már nem is olyan jó ez az iskola! Minden délután szorzótáblát kell tanulni. De dogát írni szeretek! S már kétszer én lettem a számkirály! Ma kiosztotta a tanító néni az anyák-napi verseket. Majd titokban tanulom a tesómmal, hogy meglepetés legyen anyának. Fűzünk is neki nyakláncot. Már alig várom, hogy átadhassam!
2003. március 26.
A tanító néni ma nagyon leszidott minket. Azt mondta, hogy hagyjuk a kicsiket is focizni a pályán. Persze, amikor kicsik voltunk, minket se engedtek a nagyok! Sajna, de ez van! Most mi focizunk a másik negyedikkel a szünetben. Ők úgyis csak bénáznának!
2003. szeptember 27.
Tök jó itt a felsőben! Lehet aftázni, focizni, és még büfé is van! Igaz, a nyolcadikosok mindig elénk állnak a sorban, és senki nem szól rájuk. Az aftapályához sem mindig jutunk hozzá. Ez szemétség!
2004. április 7.
Hát, nem valami fényesek a jegyeim! A fene gondolta, hogy itt minden töri meg föciórára tanulni kell! A mutterék azt mondták, hogy ha év végére nem javítok, nem mehetek táborba. Na, az kéne még! Kénytelen leszek egy kicsit rákapcsolni. Ja, még az a szerencse, hogy itt a fölsőben nincs anyák napja! Nem égőzünk ilyesmivel.
2005. június 6.
Együtt voltunk a másik hatodikkal osztálykiránduláson. Tök jó fejek ők is. Az idő nagyon sz… volt, végig zuhogott az eső, de rengeteget röhögtünk. A tanárok is tök jó fejek voltak, nem szóltak ránk semmiért, pedig nem, aludtunk egész éjszaka.
2005. szeptember 1.
Össze lettünk vonva a másik hetedik osztállyal. Nagyon sajnáltuk Emike nénit, hogy már nem ő lesz az oszifőnk, de úgy nézzük, Mariann néni is jó lesz. Az osztály egyébként így sokkal jobb, én bírom, hogy ilyen sokan vagyunk. Vannak jó csajok a másik osztályból. Most, hetedikben egyébként nagyon össze kéne kapnom magam a tanulás terén, hogy felvegyenek majd oda, ahová jelentkezni akarok. Még magam sem tudom, hogy hova. Apámmal volt egy komoly beszélgetésem, s azt mondta, hogy szedjem össze magam. Hát, megpróbálom…
2006. október 2.
Végre! Mi vagyunk a suliban a királyok! Nekünk most már senki nem dumálhat. Hogy az ötödikesek milyen törpék, te jószagú…! És milyen kis hülyék! És hogy mernek nekünk dumálni! Én ilyen idős koromban meg se mertem szólalni… Na, mivel a hetedik év végim nem egészen úgy sikerült, ahogy azt elterveztem, most nagyon rá kell kapcsolnom a tanulásra. De hát mikor? Annyi dolgom van!
2007. április 23.
Megjött a felvételi papírom… Felvettek… Szóval még bármi lehet belőlem!
2007. május 18.
Irány Ópusztaszer! Biciklivel 26 km. Visszafelé eltévedtünk, így plusz 12 km-t tettünk meg. Nagyon jól éreztük magunkat, buli volt az egész!
2007. június 14.
Szerenádozni indultunk. Tanárainkat és tanítóinkat leptük meg egy-egy hangulatos dallal. Szegvár utcái zengtek tőlünk!
207. június 16.
Elballagtunk…
Tóth Krisztina
Ballagási ünnepségünkön szeretettel köszöntjük nevelőinket, szüleinket, hozzátartozóinkat, vendégeinket, diáktársainkat és iskolánk minden dolgozóját!
Várva-várt, mégis nehéz nap számunkra ez a mai. Búcsúzunk. Nagyon vártuk, s az utolsó napokban éreztük igazán, hogy mennyire biztonságban voltunk itt. Ismertük tanáraink és egymás szokásait, tudtuk, kihez fordulhatunk segítségért, mit hol találunk, kiben bízhatunk.
Nyolc éve már, hogy elsősként félve léptük át az iskola küszöbét. Szívünk nagyon dobogott: Vajon milyen lesz? A tanító nénik: Sárika néni és Anett néni nagy szeretettel vezettek be bennünket az írás, olvasás és számolás rejtelmeibe. Nehéz, egyben izgalmas évek voltak ezek. Boldogan emlékezünk csillebérci és a szigligeti kirándulásokra. Köszönjük!
Majd a felső tagozat következett. Két osztállyal indultunk, Emike néni és Mariann néni vezetésével. Kicsit féltünk az újtól, ahány tantárgy, annyi tanár. Csupa érdekes dolog: matematika, történelem, irodalom, fizika, kémia, nyelvek… Aztán jöttek a szürke hétköznapok, melyek tanulásból és tanulásból álltak. Sokszor untuk már ezt. Azt szerettük volna, bár már befejeződne! Minden évben nagyon vártuk a vakációt!
A hetedik év eleje azonban furcsán kezdődött az osztályok összevonása miatt. Csak néztünk egymásra, úgy éreztük, ezt a helyzetet nem fogjuk megszokni. De mégis sikerült, két év alatt igazi közösséggé váltunk, kiálltunk egymásért jóban-rosszban. Elhallgattuk a szünetekben írt házikat, a puskázásokat, segítettük megoldani egymás problémáit, mindannyian örültünk a másik szép versenyeredményének.
A kirándulások szép emléke, a dolgozatok izgalma, a szünetek zsongása, a diáktréfák, csínyek vidámsága mind elkísér bennünket. S lesz mire emlékeznünk majd húsz év múlva!
Most, hogy végigjártuk a virággal feldíszített tantermeket, ránézünk tanárainkra, elszorul a szívünk. Hogyan is köszönhetjük meg azt a sok munkát, türelmet, törődést, amit értünk tettek. Kérjük, felejtsék el velünk kapcsolatos rosszakat, bocsássák meg a csínytevéseinket, és csak a jóra, szépre emlékezzenek!
Külön búcsúzunk osztályfőnökünktől, Mariann nénitől. Köszönettel tartozunk neki, hiszen közösséggé kovácsolta osztályainkat, megszervezte a jó hangulatú kirándulásokat, segített a rendezvényekre való felkészülésekben. Problémáinkkal bármikor bizalommal fordulhattunk hozzá, tanácsaival, odafigyelésével segítette továbbtanulásunkat. Megtanított arra is, hogy legyenek céljaink, s ezeket magunknak kell elérnünk.
Kedves itt maradó diáktársak! Sok közös élmény köt össze bennünket. Köszönjük nektek az együtt töltött élményekben gazdag diákéveket. Szeretnénk néha visszatérni hozzátok, egy-egy baráti beszélgetésre. Kérjük, próbáljatok helytállni, szorgalmasan, kitartóan tanulni, s ne tegyetek a mieinknél nagyobb diákcsínyeket! Őrizzétek meg iskolánk jó hírét, adjátok tovább hagyományainkat!
S most hozzátok fordulok, drága Szüleink! Hálásak vagyunk a gondoskodásért, a szeretetért, támogatásért, amit minden nap kaptunk tőletek. De még ezután is szükség lesz rá. A mai nap számotokra is mérföldkő, hiszen gyermeketek életében lezárul egy szakasz. A félénk, csetlő-botló kisgyermekből középiskolás lesz, s még nagyobb feladatok állnak előtte. Már nem foghatjátok a kezünket, de tudjuk, hogy szeretetetek, türelmetek, aggódásotok mindig elkísér bennünket.
Arany János sorai adjanak mindenkinek erőt, hitet a célok eléréséhez:
Előtted a Küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja,
És tudod, az erő micsoda? Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat
Viszontlátásra!
Tóth Lászlóné búcsúztatója
Tisztelt Vendégeink! Kedves ballagó diákok! Reményik Sándor búcsúzó szavait választottam ebben az évben köszöntésetekre:
Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A keményrögtől, min megállt a lábunk.
Kedves ballagó diákjaink! Eljött az a nap, amikor az évek óta összekovácsolódott közösségetek felbomlik, szétszóródik. Szomorúnak kellene lennetek, de tudjuk a ballagás mindig örömteli esemény is, egy hosszabb, reméljük sikeresen megtett út lezárása. A ti 14-15 évet megélt életetekből 8 év igen hosszú útnak számít, és most a végén már a várakozás öröme tölt el benneteket. Ez a várakozás szorongással is párosul az ismeretlen jövő miatt.
Ez természetes, hiszen mindenki a maga tervezte úton indul tovább, ki-ki a választott iskolája szerint folytatja tanulmányait. Az iskolában eltöltött 8 év alatt kisgyermekből gondolkodó, ifjú emberekké váltatok. Ez az időszak kemény munkából, sikerekből és kudarcokból állt, sok szép élményből, felejthetetlen órából, de olyan percekből is, amelyek kevésbé voltak kellemesek.
A szép emlékeket ne feledjétek, a sikertelenségek pedig szolgáljanak tanulságképpen a jövőben, s tanulván belőlük, ugyanazokat a hibákat ne kövessétek el még egyszer.
Mi, akik itt maradunk az iskola falai között sem tesszük ezt másképp, Raffai Sarolta költőnő így írt erről:
A teljes értékű tapasztalatszerzéshez nemcsak
sikerekre van szükség, hanem kudarc okozta megrendülésre is.
– mert így váltok igazi emberré.
Kedves ballagó nyolcadikosok! Emlékezzetek a tanulmányi versenyek eredményeire, a sportversenyek hangulatára, ne feledjétek azokat az órákat sem, amikor nagy lelkesedéssel készültetek valamelyik iskolai ünnepélyre.
Vigyétek tovább az itt szerzett tudást, az itt gyűjtött tapasztalatokat. Az esetleges kellemetlenségek, nehézségek a búcsúzás pillanatában elkezdenek megszépülni.
Az osztálytársak útjai sokfelé ágaznak majd, de az együtt töltött idő emléke egész életre összekötő kapocs maradhat. A diákok szép lassan hozzáöregednek a szeretett és rettegett tanárokhoz, s egyszer csak elkezdenek másként emlékezni rájuk, egyszer biztos ti is így lesztek ezzel a dologgal.
Kedves Gyerekek!
Biztos érzitek, hogy nem vagytok még felnőttek, segítségre van szükségetek. Ne felejtsétek nem lehet másként tenni az életben, csak úgy ahogy a jó példát mutató szülők és tanárok tették. Soha ne felejtsétek el szüleiteket, őket akik felneveltek, dédelgettek, védtek, óvtak titeket. Ők azok akik a legnagyobb biztonságot nyújtották számotokra. Erre a biztonságra bizonyára továbbra is számíthattok…
Videóalbum
Fotóalbum
