Purgel Zoltán honlapja
purgel.hu

Karácsonyi előkészületek a templomban

Minden évben, december 24-re karácsonyi, ünnepi díszben áll a templom. A fenyőfák világítással, és a Betlehem is készen. Ez mindenki számára természetes, hiszen minden évben így van. Most egy kis töredék abból, hogy mennyi munka van mögötte.
Több évben már a fákat községünkből felajánlásként kapjuk, ezúton is köszönjük. Ezeket előre ki kell vágni, a templomhoz szállítani. Így volt ez ebben az évben is. Mivel a fák különböző méretűek, sok munkával járt, mire mindegyiket sikerült felállítani a lelkes férfi csapatnak. (Ezt a munkálatot sajnos nem tartalmazza az összeállítás.)
Ezután következett a világítás felszerelése, amit a fiatalok végeztek. A sok-sok égősor elhelyezése, ügyelve arra, hogy az valóban mutatós is legyen. 
A Betlehem is ugyanezen a napon készült, így a férfi segítség adva volt a munkához.
Mint minden évben most is kaptak szerény csomagot a gyerekek. Ehhez két lelkes szülő is hozzájárult saját készítésű mézesével. Az almát is felajánlásként kaptuk. A csomagok elkészítése is az ünnepi előkészület része, szorgos kezek végezték néhány nappal az ünnep előtt.
Karácsony délutánján gyerekek töltötték meg a templomot. Persze a sekrestye sem volt csendes, a kisebbek készültek, öltöztek be, a pásztorjáték előadásához. 
Ezután közös éneklés, majd a csomagok kiosztása következett. Azt gondolom mindenki örömteli szívvel tért haza, és ünnepelte tovább a karácsony éjjelén közénk jött Isten Fiát, Jézust.
Éjjel a fiatalok adták elő a misztériumjátékot. A Szent Erzsébet év kapcsán, az Ő életét láthattuk a felső tagozatos és középiskolás diákok előadásában. Ebben az élettörténetben szoros helye volt Jézus születésének. Így kapcsolódott Szent Erzsébet élete össze a karácsonnyal.
A kisebb hittanos gyerekek felkészítését Rozgonyi Mária, a nagyobb hittanosok felkészítését Piti Magdolna segítette.

A fotókat Zsadányi József készítette.

Videóalbum

A film 2006-ban készült, készítette Rozgonyi Csaba és Rozgonyi Balázs.
A film 2006-ban készült, készítette Rozgonyi Csaba és Rozgonyi Balázs.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató